építészet

Alba Regia a modern és szocmodern bűvöletében II.

A közelmúltban úgy döntöttem, egy üres szombati napomat kirándulással dobom fel. Budapesthez való közelsége miatt Székesfehérvárra esett a választásom, ahol ugyan jártam már egy alkalommal, ezúttal azonban kicsit fókuszáltabban kerestem fel a város néhány érdekes, modernista és szocialista modernista remekét. Második rész.

skala-lead

A fehérvári kirándulásomról szóló cikk második felében megismerkedhettek a város két, nevezetes áruházával, illetve megtudhatjátok, milyen szépségeket tervezett Molnár Tibor a megyeszékhely főmérnökeként.

Fehérvár Áruház / Skála (1978), tervezte: Simon Ferenc

Székesfehérvár két ikonikus áruházzal is büszkélkedhet, ezek egyike, a Rákóczi utcában álló a Fehérvár Áruház nevet kapta avatásakor. Habár az építészt, Simon Ferencet Ybl-díjjal jutalmazták munkájáért, a valóságban rendesen meggyűlt a baja a tervezéssel (bár talán a díjazás ennek az ügyes alkalmazkodásnak is szólt a végeredmény mellett): eredetileg ugyanis egy több épületből álló komplexumot képzelt el a megrendelő, ám ez néhányszor módosult (például az eredetileg különálló ABC-t már az építkezés folyamata alatt kellett bezsúfolni az áruházba). Az elkészült mű azonban így is egy roppant korszerű, széles körű igényt kielégítő bevásárlóközpont lett, amely zárt hatása ellenére már-már szoborszerű műalkotásnak hat. Utóbbit a Fémmunkás ipari vállalat által legyártott homlokzati burkolat miatt érezhetjük, amely látványossá és monumentálissá teszi a házat – ez persze nem jelenti azt, hogy ettől azonnal szerethetővé is válik az épület, de ez már ízlés kérdése.

Az üzletházon a nyitást követően hamarosan a Demján Sándor üzletember által gründolt kereskedelmi hálózat, a Skála emblémája is ott virított (mivel együttműködés kötöttek a vállalattal), s a többség a cég megszűnése ellenére a mai napig így hivatkozik a létesítményre (hisz még egy modernizált logó most is ott van a homlokzaton, hiába Spar és kínai üzlet működik benne). Ahogy a szocializmus évtizedeiben felhúzott épületekre általában jellemző, a folyamatos állagmegóvás a Fehérvár Áruház esetében se nagyon történt meg, ráférne már egy alapos rendbe tétel (erre már születtek is tervek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészeti tanszékének doktori iskolájában).

(Az áruház további érdekessége, hogy Simon Ferenc hasonló szellemben, hasonló homlokzati kialakítással tervezte meg a gigantikus, több mint 36 ezer négyzetméteres drezdai Centrum Warenhaust, amelyet ugyan a 2000-es években, sokak tiltakozása ellenére lebontottak, de az új üzletközpont tervezője, Peter Kulka egyfajta tiszteletadásként sikeresen átmentette a korábbi épület egyes burkolati elemeit az új áruház homlokzatára.)

Technika Háza (1977), tervezte: Pordán H. Ferenc

A Rákóczi utcán továbbsétálva, panelházak gyűrűjében találkozhatunk a Technika Házával, amelyet a nagy októberi szocialista forradalom 60. évfordulóján adtak át és különböző Fejér megyei nagyüzemek, illetve a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) helyi szervezetének összefogása révén épült fel az 1970-es években. A Fejér megyei Tervező Iroda dolgozói társadalmi munkában vállalták az épület megtervezését – munkájukért az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1979-ben miniszteri dicséretben részesítette őket.

Az épület az adott időszak legkorszerűbb megoldásaival készült: egyebek mellett 250 férőhelyes, klimatizált konferenciateremmel; hatnyelvű szinkrontolmács-berendezéssel; két, egybe nyitható, 100-100 személyes ülésteremmel is rendelkezett. A korabeli híradásokból kiderül, hogy akadt időszak, amikor már egy évre előre befoglalták programokra a Technika Házát.

Az egészen jó karban lévő, szalagablakos művelődési ház a rendszerváltást követően több funkcióváltáson is átesett, itt működött például a Fehérvári Civil Központ, a jelenben pedig Titkok Házaként tudományos élményközpontnak ad helyet.

Várkörút 11. (1933), tervezte: Molnár Tibor

Visszatérve a Várkörútra a cikk első részében már említett Molnár Tibor személyével is foglalkoznunk kell. Székesfehérvár modern városi arculatának egyik legmeghatározóbb alakja, a megyeszékhely egykori főmérnöke az 1930-as években elérte, hogy pazar villasorral épüljön ki a Várkörút északi szakasza. És ha már ezt sikerült megvalósítania, saját magának is tervezett egy házat, méghozzá az egyik legszebbet.

A Bauhaus-hatásokat mutató, asszimetrikus, kubusos épület gyönyörű, ívelt bejárati tömegével, játékos ablakaival még jelenlegi, elhagyatott és pusztuló voltában is hatásos (csak sajnos a gazos növényzet miatt a látvány kevéssé élvezhető). A ház bal oldalán eredetileg nyitott volt a terasz, de nem ez az egyetlen, látható módosítás a villán: az épületben évekig takarékszövetkezet működött, és sajnos annak kiköltözése után sem sikerült maradéktalanul eltüntetni ennek nyomait (gyaníthatóan a belső terek is át lettek alakítva az irodafunkció miatt). Molnár egyébként a ház egyfajta folytatásaként egészségházat is tervezett mellé, amely részben ma is áll, ám jó ideje építési területként rontja az összképet. Bár a város, illetve a helyi építészek köre nagyra becsüli Molnár Tibor munkásságát, időszerű lenne valamit kezdeni ezzel a remek épülettel, s nem hagyni, hogy az enyészeté legyen.

Várkörút 2. (1936), tervezte: Molnár Tibor

A helyiek által stílszerűen csak “vasalóház”-nak hívott bérházat szintén a székesfehérvári modernizmus legjelesebb képviselője, Molnár Tibor tervezte. Ha a Várkörúton dél felől közelítjük meg az épületet, elsőre csak az oldalhomlokzatra átforduló, íves erkélyek nyűgözhetnek le minket, ez azonban csak a kezdet. A ház hátsó traktusa ugyanis sokkal érdekesebb az üvegezett, félhengeres lépcsőházzal, illetve a félköríves erkélyekkel és zárterkéllyel. A Várkörútra visszafordulva pedig a vasaló lekerekített orrát is megcsodálhatjuk.

Sajnos azonban ezt a látványos épületet is elkerülték az állagmegóvó intézkedések vagy egy teljes körű felújítás: a vakolat omladozik, a Várkörút felőli, szétmállott erkélyek közül a legfelsőnél a lehető legcsúnyább megoldással van kitámasztva a födém, és persze a műanyag nyílászárók és redőnyök sem túl esztétikusak. A vasaló orrára kifeszített reklámok (nyilván jó bevételi forrást jelentenek a háznak, de) szintén elég bosszantóan néznek ki.

Szent István Központi Elemi Iskola / Széna Téri Általános Iskola (1938), tervezte: Thomas Antal

A következő állomáshoz egy kisebb vargabetűt kell tennünk a Széna térre, ám abszolút megéri. Az itt álló iskola a Szent István király halálának 900. évfordulója kapcsán rendezett emlékévre épült fel a helyszín, vagyis az egykori marhavásártér rendezésével párhuzamosan. Utóbbit is az a Thomas Antal végezte, aki építészeti tevékenysége mellett a képzőművészetben, iparművészetben is jeleskedett.

A szép, íves homlokzatú, eredetileg T-alaprajzú, modern szellemben tervezett iskola Thomas egyik főműve, amely erőteljes skandináv, illetve a klinkertégla használata miatt még inkább holland hatásokat mutat. Bár Székesfehérvár egykori főmérnöke, Molnár Tibor nagyon sajnálta, hogy a háború során elpusztult az iskola a Tér és Forma folyóiratból kölcsönvett fotón még látható tetőzete (és a szükségkórházként való használat miatt a padlásra felhordott iskolapadok is), lapostetősen szerintem tetszetősebb a tömb. Habár a park fái a jelenben már komolyan betakarnak az összképbe, illetve a közelmúltban egy sportcsarnokot is hozzácsaptak az épülethez, ettől függetlenül Thomas mesterműve a város egyik legszebb modern éke, amelyről sok szó ugyan nem esik sehol, de szerencsére az állapota így is kielégítő.

Domus áruház (1975), tervezték: Lázár Antal és Reimholz Péter

A rendszerváltás előtti magyar bútorkereskedelem fellegvárának számító Domus áruházlánc számára Lázár Antal és Reimholz Péter két remek épületet is tervezett az 1970-es években. Elsőként Budapesten, a XIII. kerületben épült meg a lépcsőzetesen kiugró homlokzatú, Breuer Marcell által megálmodott, New York-i Whitney múzeumra (a jelenben Met Breuerre) hajazó bolt. (Amely sajnos mára teljesen üresen és elhagyatottan várja sorsát – Lázár szerint a hasznosítás problémáját a parkolóhiány jelenti.)

Ennek folytatása, egyfajta továbbfejlesztése volt a fehérvári üzlet, s a szakemberek mindkettőt a magyar strukturalista építészet fontos állomásának tartják. (A strukturalista építészet lényege, hogy az ebben a szellemben fogant épületek a legtöbb esetben továbbfejleszthetőek, továbbépíthetőek, bővíthetőek, nem igénylik, hogy lezárt egészek legyenek.) Hozzáteszik azonban, hogy a két áruház nem feltétlenül térben, hanem időben igyekezett rugalmasan, előre lekövetni a lehetséges funkcionális változásokat. Persze a térképzés legalább annyira fontos volt a két tervező számára, akik a rendeltetési köröket jól elválasztva, flexibilis, variálható téralakítással oldották meg a bútorboltok belső kialakítását. Lázár és Reimholz nem érdemtelenül kapták meg munkájukért az Ybl-díjat.

Míg a budapesti épület egy szebb jövőben bízik, addig a bútorkereskedelmi lánc összeomlása ellenére a székesfehérvári a jelenben is üzemel, méghozzá kínai vegyescikk áruházként. Örömteli, hogy a szép DOMUS-logót nem szedték le a homlokzatról, ugyanakkor a főhomlokzat előtti terecske igen elhanyagolt, ahol egykoron még egy kis szökőkút is működött. Reméljük, egyszer majd ez is védelmet kap, mint fővárosi párja.

Velinszky László Ifjúsági és Úttörőház / A Szabadművelődés Háza / Tópart gimnázium (1975, 1989), tervezte: Schulz István

A Domust elhagyva utunk a város észak-nyugati felébe vezet (el a strandfürdő és uszoda mellett): a Fürdősoron, igen szép környezetben áll ez a többfunkciós épület. A csónakázó-tó partján, egy vendéglőből már az 1950-es években úttörőházat csináltak, majd az 1970-es években felmerült az igény egy korszerű művház kialakítására: így megépült a Tanácsköztársaság helyi megszervezésében (főleg az államosításokban) komoly szerepet vállaló, majd az azt elsöprő fehérterror áldozatává vált tanár, Velinszky Lászlóról elnevezett művelődési központ. Az igen érdekes kialakítású, teraszosan lefelé lépcsőző házat az Új Tükör folyóirat újságírója 1977-ben „japán pagodák stílusát paneluniformisba modernítő épület”-nek titulálta, igen találóan.

Az úttörőház megnyitása után rögtön nagy népszerűségnek örvendett, számtalan szakkörnek, közösségi programnak helyet adott: a koncertek és diszkók mellett például jártak ide modellezők, a csillagászat iránt érdeklődők (az épület tetején most is ott van a csillagda), dalkörösök, de a magnósklub is otthonra talált itt. Illetve ezek egy része még most is működik, hiszen a művház funkció a rendszerváltás után sem szűnt meg, csak a név változott (A Szabadművelődés Háza).

A rendszerváltás éve azonban más miatt is fontos dátum, hiszen 1989-ben az épület jól illeszkedő kibővítésével (tudatlanul nem is gondolná az ember, hogy a komplexum nem egyszerre készült) elindult a tanítás a Tóparti gimnáziumban, amely a jelenben művészeti szakiskolaként is működik.

Cédulaház (1930-as évek), tervezte: Molnár Tibor

Utolsó állomásunk Székesfehérvár délnyugati felén, a Homoksoron található: az egykori vásártér számára épült cédulaház szerencsés módon megmaradt az utókornak – igaz, nem éppen eredeti formájában.

A cédulaházak a vásárok központi helyei voltak, ahol beszedték a helypénzt, átírták az adásvétel utáni papírokat (például a marhaleveleket), de általában az orvosok, a vásári bírók és csendőrök is ezekben székeltek.

A formája alapján a már sokat emlegetett, joggal Molnár Tibornak tulajdonított cédulaház bár a jelenben kevéssé frekventált helyen áll (igaz, az út másik oldalán terpeszkedik a Sóstói stadion), szerencsére nem bontották el – bár a közelmúltbeli felújítása kicsit megváltoztatta karakterét. A Google Mapsről származó képen még láthatjuk, hogy az épület eredetileg fehér lehetett és nagyon szépek voltak a vízszintes ablakrácsai (amelyből mutatóban azért megmaradt néhány). A mostani állapot… hát, se a szín, se az ablakok keretezése nem mutatós (gyanítom, a belső tér is mai igényekhez szabott) – a színre egyedül az autóút vészesen durva közelsége és az emiatt a falra felcsapódó esővíz, sár vagy latyak lehet indok. Ennek ellenére érdemes újra hangsúlyozni, örömteli, hogy még áll és bármikor felkereshető ez az épület.

Összegzés: aki tehát Székesfehérvár kapcsán nem csak arra vágyik, hogy a szokásos nevezetességeket (főtér, sétálóutca, színház, Bory-vár stb.) felkeresse, annak is van miért ellátogatni az egykori koronázó városba. Bízzunk benne, hogy nem tűnnek el ezek a tárgyalt épületek és köztéri alkotások.

Vékony Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s