építészet

Molnár Farkas, a modern kor prófétája

A Bauhaus iskola alapításának 100. évfordulója kapcsán a mozgalom egyik magyar tehetségéről, Molnár Farkasról emlékezünk meg, aki a két világháború közötti időszak nagy építésze lehetett volna, megfelelő megbízások helyett azonban inkább fogházbüntetéssel „jutalmazták”.

_MG_4789

„Mi is azt tartjuk, hogy az épületnek szépnek kell lenni. De ez csak igen kis mértékben esztétikai kérdés. Mint az emberi test szépségéhez is elsősorban az tartozik hozzá, hogy egészen ritka képességgel funkcionáljon, minden részében egészséges és kisportolt legyen és így a legnagyobb mértékben teljesítőképes, úgy az épületet is a feladat kristálytiszta, világos és egészséges megoldása teszi széppé” – fogalmazta meg ars poeticáját Molnár Farkas a Tér és Forma című lapban. Az építész a modern kor prófétája volt, ám pályáját siker és megbecsülés helyett értetlenség és nemtelen támadások övezték. Képességeihez mérhető megbízásokat alig kapott, néhány tervéért ellenben felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtották.

molnar_farkas
Molnár Farkas / Fotó: Pap Gyula

Molnár Farkas 1897. június 21-én született Pécsett. A ciszterci rend főgimnáziumába járt, majd 1915 őszén beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, a következő szeptemberben azonban már a Műegyetem építészmérnöki karának hallgatója, diplomáját számos kitérő után végül csak 1928 tavaszán szerezte meg. Ebben közrejátszott az 1919-es szerepvállalása, fennen hangoztatott baloldali érzelmei, radikálisan újszerű tervei, és az, hogy 1921-től a weimari Bauhaus hallgatójaként több évet töltött a legendás iskolában.

Hazatérése után Ligeti Pál építészirodájában dolgozott, majd Breuer Marcellal és Fischer Józseffel hoztak létre közös tervezőcéget. Részt vett a modern építészeket tömörítő nemzetközi szervezet, a CIAM magyar szekciója, a Cirpac megalapításában, és 1938-as feloszlatásáig vezette a csoportot. A Cirpac működése során négy kiállítást rendezett, az 1932-es harmadik tárlat miatt a rendőrség izgatás vádjával feljelentést tett a szervezők ellen, Molnár hat társával együtt 1-1 hónap fogházbüntetést kapott három évre felfüggesztve.

A 30-as évek második felében alig kapott megbízást, a Mérnöki Kamara kizárta sorából, és a korszellem ismeretében helyzetén vélhetően az sem segített, hogy kiállt a zsidótörvények ellen. A méltatlan mellőzöttség hatására azonban Molnár ideológiai fordulatot vett, az Országos Fajvédő Szövetség számára tervezett mintafalut, aminek meg is lett az eredménye: visszavették a kamarába. 1939 és 1943 között több családi házat és társasházat tervezett. Budapest ostromát Lotz Károly utcai háza óvóhelyén töltötte. 1945. január 6-án felment a lakásába, ahol aknatalálat sebesítette meg, öt nappal később hunyt el a Széher úti kórházban.

Enyhíteni a lakáshiány és a közegészségügy problémáját
A modern építészek az egyre súlyosabbá váló lakhatási problémák megoldását tekintették egyik legfőbb feladatuknak. A társadalmilag elkötelezett alkotók az alsóbb rétegek lakáshiányát gazdaságosan megvalósítható, jó minőségű és látványos formáktól mentes épületekkel igyekeztek enyhíteni. Magyarországon mindennek kevés nyoma maradt, hiszen a két háború között a szociális érzékenység nem volt a legjobb ajánlólevél, a modern építészek közül még a mélyen hívő katolikus mestereket is sokszor bolsevik stílusuk miatt támadták, nem csoda, ha a nyíltan baloldali Molnár Farkas sem valósíthatta meg elképzeléseit.

oti-berhazak
OTI-bérházak / Forrás: Lakás-Történet

Volt azonban néhány kivétel: az Országos Társadalombiztosító Intézetnek (OTI) a Tisza Kálmán (később Köztársaság, ma II. János Pál pápa) téren építették fel azt a bérházsort, amely a modern építészet szociális elkötelezettségét tükrözi.

„Úgy tetszik, hogy az OTI vezetőségében olyan férfiak ülnek, akik világosabban látnak, akiket nem lehet megtéveszteni, még oly szépen aláfestett érvekkel, amelyek mögül az elavult, közegészségügyet veszélyeztető házak tulajdonosainak egyéni érdekei világosan kilátszanak” – írta a bérházak tervezése kapcsán Borbíró Virgil, érzékeltetve a beruházás és az aktuális korszellem közötti távolságot (akaratlanul is finom párhuzamot vonva egyszersmind a nyolcvan évvel későbbi közállapotokkal).

Funkcionalitás, praktikum, komfort és higiénia: ezek voltak legfőbb szempontok az OTI-bérházak tervezésekor. Az építészek – Molnár mellett többek közt Árkay Bertalan, Fischer József és Ligeti Pál – kicsi, ám minden igényt kielégítő lakásokat álmodtak, amelyek egyszerre enyhíthették a közegészségügy és a lakáshiány problémáját.

Munkájukat kísérletként fogták fel, amely meggyőzheti a hatóságokat arról, hogy a város lakóinak jóléte érdekében szembe lehet menni a konzervatív közízléssel. Reményeik nem váltak valóra, az 1934-35-ben felépült bérházakhoz hasonló beruházásra már nem igen volt fogadókészség.

Molnár az OTI-bérházakon túl is teljesített megbízásokat a társadalom biztosító intézetnek. Mivel a harmincas években Fischer Józseffel közös tervezőirodát vezettek, megegyeztek abban, hogy minden OTI-munkát közösen jegyeznek majd. Így a pestújhelyi munkáskórház személyzeti épületének terve is kettejük neve alatt futott, igaz, döntően Molnár elképzelései valósultak meg.

A bő hét hektáros területen 1903–1904-ben adták át az első, szecessziós stílusú épületeket (szanatórium, igazgatóság, kápolna, az ügyeletes orvosok villája), amelyeket Baumgarten Sándor és Herczeg Zsigmond terveztek. Az épületegyüttest 1912-ben munkáskórházzá alakították, főként ipari, munkahelyi balesetek kezelésére szakosodtak, idővel azonban a tuberkulózisos betegek ellátása vált a fő profillá.

_MG_7434
Az pestújhelyi kórház elhagyatott személyzeti szárnya / Fotó: Vékony Zsolt

„A harmincas évek elején már 15 épületből álló, kiválóan felszerelt és szép francia parkkal körülvett kórház egyetlen gyengeségét az alkalmazottak szállásviszonyai jelentették. A személyzeti lakások egy része a régi épületek alagsorában, tarthatatlan állapotban volt. Hogy az intézet dolgozóit és tisztviselőit emberibb lakáskörülmények közé juttassák, az OTI 1933-ban zártkörű tervpályázatot írt ki a leállított Hungária-körúti bérházak pályázat díjnyertes építészei között” – olvashatjuk Ferkai András 2011-ben megjelent, Molnár Farkasról szóló kötetében.

Molnár és Fischer épületét a kórház parkjának hátsó traktusában húzták fel, a mai Pestújhelyi út mentén. A lapos tetős ház földszintjén öt másfél szobás altiszti lakás kapott helyet, a további két emeleten az egyedülálló alkalmazottak kétágyas szobái sorakoztak a középfolyosó két oldalán. A tervezők mindhárom lakástípusnál a lehető legcélszerűbb elrendezésre és legnagyobb kényelemre törekedtek, ráadásul a tetőn még egy pergolával fedett napozóteraszt is kialakítottak. Ferkai ugyanakkor azt is megemlíti, hogy a felügyelő minisztérium komolyan belekötött a tervekbe, igyekeztek az ideális, élhető paramétereket lerontani (ablakméret, belmagasság). Ferkai szerint ebben részben a modern szellem terjedésének meggátolása is szerepet játszott, ugyanis „a pestújhelyi kórház személyzeti épülete veszélyes precedens volt, ahol az új építés internacionális stílusa kompromisszumok nélkül megvalósult.”

Más kérdés, hogy a kommunizmus évtizedei alatt szovjet kórházként működő intézmény esetében már kevéssé számított a kényelem és az állagmegóvás – utóbbi az oroszok Magyarországról történő kivonásával sem javult, hiszen sem az állam, sem az önkormányzat nem tudott mit kezdeni a területtel. Bár az elmúlt években felröppent pár biztató hír, talán van remény, hogy egészségügyi, szociális, oktatási, közművelődési, sport, rekreációs és lakófunkciót kapjon a komoly felújításra szoruló komplexum. Bízzunk benne, hogyha ez megvalósul, az egykori személyzeti épület is újra régi fényében pompázhat.

Az enyészet (szent)földjein
Sajnos nem ez az egyetlen Molnár-mű, amely a jelenben szívszorító látványt nyújt. Ha ellátogatunk Hűvösvölgybe, a Heinrich István utcába, ott találjuk Molnár többek szerint egyik fő művének számító, mások által inkább az egyházi megbízó kérései miatt folyamatosan kompromisszumos megoldásokkal megtervezett, ám tragikus halála miatt soha be nem fejezett Szentföld templom torzóját.

_MG_4831
Szentföld templom látványterve / Forrás: A Magyar Szentföld avagy a Megváltás temploma tervének ismertetése című kiadvány

Majsai János Mór ferences rendi szerzetes 1932-es palesztinai útja óta vágyott arra, hogy létrehozzon egy olyan budapesti zarándokközpontot, amely egyesíti a távoli szent helyek másolatait. Majsai 1937 körül ismerkedett meg Molnár Farkassal, akit eleinte kisebb megbízatásokra kért fel a Heinrich utcai telken álló Szentföld Múzeum átalakítása kapcsán. „A Szentföld templom tervezésére a Szentföld Nagybizottság megalakulása (1937) után került sor. A megbízást Molnár 1937 végén kaphatta, az első tervet 1938 februárjában készítette. A koncepció lényege már ebben a tervben tetten érhető: a kápolnákat és a szent helyek másolatait egy ellipszis alaprajzú, vasbeton kupolával fedett tér két hosszabb oldala mellé rendezte” – írja könyvében Ferkai. Molnárnak később alkalma nyílt arra, hogy meglátogassa azokat a zarándokhelyeket (például Jeruzsálemben, Betlehemben, Egyiptomban), amelyek másolatai a templomban is láthatóak lettek volna. Az építész ezt követő tervátdolgozása jelentősnek mondható, amellyel kapcsolatban Fáy Dániel tanulmánya (Új Magyar Építőművészet ARC melléklete, 2000.) így fogalmaz: „Egyrészt tükrözi azt a tényt, hogy Molnár leginkább és legszívesebben a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika elemeit használta fel, másrészt viszont a Szent Sír középpontba tétele eszmei mondanivalóval is bír. Az üres sír Krisztus feltámadásának legfőbb bizonyítékát nyújtja a híveknek, a zarándokoknak a megváltás vigasztalását és bizonyosságát.”

_MG_8203
A Szentföld templom megmaradt torzója / Fotó: Vékony Zsolt

A munkát lassította a háború és a pénztelenség, ahogyan Molnár 1945-ös, tragikus halála is. A feladatot Szendrői Jenő vette át. 1947-re elkészült a kápolnakoszorú, egy évvel később a templomtér falai is álltak. Már éppen nekifogtak volna a kupolának, amikor egy éjszaka az új karhatalom megbízásából összedöntötték az állványzatot és elszállították a zsaluzóanyagot, az ÁVH emberei pedig letartóztatták a szerzeteseket és állami tulajdonba vették az ingatlant. Egy időben a torzót a Fővárosi Levéltár használta raktárként, azóta viszont reménytelenül és kihasználatlanul pusztul. A legutolsó elképzelések szerint ide költöztették volna a Csontváry-múzeumot, de erről egyelőre nincsenek konkrétabb információk.

Ficsor Benedek, Vékony Zsolt

A cikk eredetileg a Magyar Nemzetben jelent meg.
Borítókép: Trombitás út 32. számú lakóház / Fotó: Vékony Zsolt

Molnár Farkas, a modern kor prófétája” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s