építészet

Brutalista gyöngyszem a Városliget peremén

Az Országos Kisipari Szövetkezet (OKISZ) Thököly úti székháza igazi rejtett kincse a magyar (szocialista-)modernista építészetnek – Mónus János nem érdemtelenül kapott érte Ybl-díjat. Az épületet abból az apropóból volt módunk körbejárni, hogy eladóvá vált. Bízzunk benne, hogy értő tulajdonosok vásárolják majd meg.

okisz-szekhaz-06

Magyarországon viszonylag kevés brutalista épületet tartunk számon, bár ahogy minden stílusnál, úgy ennél se mindig egyértelmű, mi az, amit ezen címke alá besorolhatunk és mi az, amit nem. Érdemes talán azzal kezdeni, hogy nagyjából körbeírjuk a stílus jellegét. Már maga az elnevezés is csalóka, hiszen elsőre azt gondolhatnánk, a brutális jelzőből képződött (ami nem is egy elvetélt gondolat), ugyanakkor a francia béton brut kifejezés az alapja, ami magyarul nyers betont jelent. A funkcionalista stílus fő ismertetőjegye tehát a nyers anyagok használata (az első, brutalistának titulált épület a svéd Hans Asplund 1949-es nyerstégla Göth-villája), és leginkább szürke betonépítményekre szokás használni. A brutalizmus legjelesebb képviselői között tarthatjuk számon többek között Goldfinger Ernőt (Trellick Tower), Breuer Marcellt (UNESCO-székház), Le Corbusier-t (csandígarh-i épületek), Alison és Peter Smithsont (Robin Hood Gardens), Walter Netsch-t (Regenstein könyvtár), Tadao Andót (A Fény temploma) vagy éppen Louis Kahnt (Philips Exeter Akadémia könyvtára).

A magyarországi brutalizmusnak nincsen igazán markáns képviselője, de markáns épülete is kevés. Ide sorolhatjuk többek között Zalotay Elemér szombathelyi Szputnyik-figyelőjét, Virág Csaba várnegyedbeli villamos teherelosztóját, Csikvári Antal Radelkis-székházát, Szabó István farkasréti templomát, Dianóczky János BKV forgalomirányító központját, Jánossy György Karancs szállóját és Kazincbarcikai kórházát, illetve cikkünk tárgyát, a Mónus János-féle OKISZ-székházat is.

A Thököly úton álló épületet az Országos Kisipari Szövetkezet, más néven Magyar Iparszövetség (megint más néven Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa) számára készült el az 1970-es években (egészen pontosan 1974-ben), mégpedig a szomszédos katolikus templom és rendház telkének megkurtítását követően (a szocializmusban az egyházaknak vajmi kevés beleszólásuk volt ingatlanjaik sorsába). Ugyanakkor az akkoriban az Általános Épülettervező Vállalat (ÁÉTV) munkatársaként dolgozó Mónus János a neogótikus imahely közelségét maximális tisztelet mellett vette figyelembe, s az utcafrontról szándékosan az építési terület hátsó traktusába húzta vissza az egyébként is lépcsőzetesen hátraugratott, földszint plusz négy emeletes épületet. Ez viszont nem jelentette azt, hogy a zord, ugyanakkor (főleg az árnyékolólamellák szigorú rendje miatt) igen látványos, műkővel burkolt külső ne impozáns belső tereket fogott volna közre.

A ma már persze picit retró hatású, de a míves anyaghasználat miatt igen jó karban lévő belsők persze az évek során megéltek néhány átalakítást (főleg, miután 2010-ben a székházból kisebb vállalkozások telephelyéül szolgáló inkubátorház lett), de a lépcsőház, a faburkolatú közlekedőterek, a jelenben is működőképes páternoszter, a tanácsterem székei, az egyedileg gyártott kilincsek mind-mind izgalmas múltidézésre kalauzolják az arra járókat.

Helyszíni idegenvezetőnk egyéb kulisszatitkokat is elárult. Megtudtuk, hogy a Kiscelli Múzeum munkatársait is lenyűgöző, igényes kivitelezés azt is elősegítette, hogy az épület jelenleg is beázásmentes; az eredeti, alumíniumablakokat részben amiatt kellett lecserélni, mert a mobiltelefonok használatát erőteljesen meggátolta árnyékoló képességük, illetve az is kiderült, hogy a tanácsterem titkos ajtaja hová is vezetett (konkrétan egy kis, bárral felszerelt helyiségbe, ahol Kádár János is gyakran megfordult).

Fentiek fényében ugyanakkor érdekes adalék, amit Mónus írt az épület ismertetéséről a Magyar Építőművészet 1974/4. számában. Ebben arról tesz említést, hogy a kivitelező (Április 4. Magasépítő és Szerelőipari KTSZ) menet közben önkényesen áttervezte a ház több részét, amiről neki nem szóltak, illetve sok esetben nem az általa javasolt (esetenként költségkímélőbb) anyagokat használták. Mindenesetre a Népszava 1974. október 9-i számában megjelent cikkben, amely a székházért kiosztott nívódíjról szól, a jutalmazott tervező ezeket a sérelmeket már nem említi.

archiv_foto-magyarorszag-1974-47
Kép forrása: Magyarország hetilap

A jelenleg 1,8 milliárd forintos irányáron eladásra bocsátott épület mindenesetre izgalmas kincse Budapest építészetének. Biztos, hogy sokakban visszatetszést keltő házról van szó, hiszen a templom, illetve a környékbeli villák mellett kissé idegenül hat, de a fák jótékony takarásában szolidan meghúzódó, ám mégis tekintélyt parancsoló székház megérdemelné akár a műemléki védettséget is. Reméljük, az új tulajdonos is tiszteletben tartja majd az épület múltját és eredeti kialakításához méltó új funkciót talál majd neki.

Vékony Zsolt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s