építészet

Aki nem tartotta magát nagy építésznek: Willem Marinus Dudok (II. rész)

Kevés építésznek adatott meg az a lehetőség, hogy elképzeléseinek nagy részét szinte egy az egyben meg tudja valósítani, ráadásul mindezt egy adott helyen: a holland városka, Hilversum és Willem Marinus Dudok kapcsolata azonban épp ennek a szerencsés együttállásnak a tökéletes lenyomata. A cikk második része a hilversumi városházát, illetve az építész egyéb műveit járja körül.

_MG_8984

Dudok igazi perfekcionista volt, aki pont emiatt egyáltalán nem tudott megelégedni saját munkájával. A kutatók néhány éve fedeztek fel egy hangfelvétel-töredéket, amelyen az építész a 70. születésnapja alkalmából nyilatkozott önmagáról. „Nem tartom magam nagy építésznek, mivel úgy érzem, nem teljesítettem eleget. (…) Nem tudtam kormányzati vagy kulturális központot, netán királyi palotát tervezni. Ezek a szép álmok csak álmok maradtak. (…) Persze tudom, hogy valaki, aki már 70 éves, annak nincsen sok hátra. Ugyanakkor mégis reménykedem abban, hogy még elkészíthetem a mesterművemet” – fogalmazott.

Pedig nem is egy mesterművet hagyott maga után az 1974-ben elhunyt építész, gondoljunk csak a királyi acélüzem főépületére Velsenben, a Hollandse Algemeene Verzekeringsbank központjára Schidamban vagy a holland kollégiumra Párizsban. Igaz, olyan is akadt, amelynek megélte a pusztulását is: a zseniális De Bijenkorf áruház Rotterdamban például nem vészelte át a II. világháborút. (Némi öröm az ürömben, hogy a helyére az 1950-es években Breuer Marcell tervezhetett új épületet Abraham Elzas közreműködésével.)

dudok-3-fotocollectie_dienst_publieke_werken_gemeente_hilversum
Dudok (középen) tervrajzon mutatja be elképzeléseit / Kép forrása: Fotocollectie Dienst Publieke Werken Gemeente Hilversum

Az viszont tény, hogy a hilversumi városháza és a rotterdami áruház megépülése után már kevés igazán grandiózus feladatot kapott, miként erre a 70. születésnapján utalt is azzal, hogy nem tervezhetett például kormányzati vagy kulturális központokat. Említett két feladat viszont pályája viszonylag kezdeti szakaszában találta meg, így érthető, hogy évtizedeken át nyomasztotta őt annak igénye, hogy ezekhez hasonló volumenű tervekkel foglalkozhasson. A vágyott nagy megbízatást így is majdnem megkapta: 1953-ban felkérték, hogy Törökországban, Izmir városában építsen új városházát, színházat, operaházat és mozit. A terv végül nem valósult meg, mert az őt megbízó polgármester, Rauf Onursal a következő évben a parlamenti munkát választotta, utódai pedig nem kértek a nagyszabású elképzelésekből.

Egy valódi mestermű: a városháza
De térjünk vissza Hilversumba, ahol a jelenben a Dudokról elnevezett parkban áll az 1931. július 14-én megnyitott városháza letaglózóan látványos, modernista tömege. Magáról az épületről Bierbauer Virgil túlságosan is világos és részletes összefoglalót írt a Tér és Forma 1931/8. számában, így ezt kénytelen vagyok kicsit hosszabban idézni:

„A városház Hilversum »falu« szívében épült, évszázados kertek szomszédságában, nagy fákkal szegett területen. E terület közel egyharmadát az épület elé helyezett vízmedence foglalja el, a csaknem ugyanekkora hátsó terület mint öreg, árnyas fákkal teleszórt pázsitszőnyeg maradt meg. És ebből a virágokkal is tarkított smaragdzöld egészből emelkedik ki a városház nápolyi sárga tömege, a sarkon a torony lendületes függőlegesével, amely a bejárati szárny erős vízszintesére támaszkodik. Az anyag tompa fényű sárga tégla, az ablakok osztó pillérein tengerkék csempe, ehhez járul néhány résznek erős cinóbervörös mázolása, a párkányok keskeny részszegélyével. A medencében tükröződő főhomlokzat falai csaknem teljesen zártak, ami az idegen számára meglepő, sőt érthetetlen, de annak, aki az épületben járt, avagy az alaprajzokat tanulmányozta, csakhamar a leglogikusabbnak tűnik. Tagadhatatlan a főhomlokzat erősen artisztikus hatása, romantikus csoportosítása, amely azonban a feladat tökéletes megoldásából folyik. (…)

(A) medence felőli szárnyban a földszinten a főtisztviselők szobái, az udvar felé a könyvtár talált helyet. A toronyban van a felső világítású főlépcsőház, amelynek egyik oldalára nyílik a tanácsterem, másik oldalára pedig a polgárterem, amelynek aranyzománclemezekkel burkolt nyúlánk vasbeton oszlopsora előtt jutni a nagyobbik, anyagban fényűző házasságkötési teremhez, amelyet kiegészít egy kisebb és egyszerűbb terem. A város polgárságának reprezentatív ünnepi élete e hármas teremcsoportban játszódik le: a közösség együttes munkája, hivatalos fellépése a kétoldali karzattal felszerelt tanácsteremben, ünnepélyes, nagyobb gyülekezetek kerete a polgárterem, amely egyúttal gyülekezője a házasságkötéseknek (…)

A hátsó szárnyak adminisztratív helyiségei a mindennapi életet szolgálják, széles, világos folyosóikon játszódik le az ügyfélforgalom. A várakozókra a négyzetes belső udvar idillje mosolyog: sárga téglafalak, sötétkék ablakosztó oszlopok, zöld pázsit és fehér márványkaviccsal keretezett kék medence, amelyben egy szökőkút állandóan megújhodó élete lüktet. A köznapi forgalmat a külső előudvar hátsó falat képező bejáró és ahhoz tartozó lépcső szolgálja. A torony a város legkimagaslóbb építménye, messzi vidékre ellátszó szimbóluma Hilversum büszke és bátor életakarásának és ugyanakkor legmagasabb fekvésű víztornya is. Így és ezek által a hilversumi városház nemcsak a reprezentáció céljaira szolgáló monumentum – mint ilyen, a város közösségérzetének csodaszép kifejezője –, de egyúttal a város mindennapi és ünnepi életének célszerű és díszes kerete, mondhatnám eszköze. Ezt a feladatot Dudok nem úgy oldotta meg, hogy egy régi fejedelmi paloták benyomásait és emlékeit keverte össze többé-kevésbé ízléses architektúrává, a mai életből indult ki, annak sajátos és jellegzetes hangulatát adta meg az épületnek. (…)

A belsőnek formai tartása, színes kiképzése, anyagmegválasztása ugyancsak a mai világlátásból fakad. A lépcsőház hófehér márványlépcsőkkel, egy kevés bíborvörössel. A tanácsterem fekete és barna fa- és mintás kék selyemkárpittal és függönyökkel. A polgárterem fehér, a karzatokig nyúló halványan erezett fehér márványmintával, arany oszlopok és mögöttük sötét ultramarinkék bársonnyal behúzott pamlagok. A házasságkötési teremben sok élénkvörös, a székeken ezüstös fényű fehér lószőrszövetek. Mindezek a helyiségek roppantul ünnepélyesek, de ugyanakkor derűsek, az életérzést felfokozók, sehol sötét festői derengés, sehol egyetlen ornamentum, avagy egyéb nyugtalanító, régies, színpadi vagy muzeális, tegnapi pompa. A világítás csaknem mindenütt rejtett és a mennyezetek, néhol még a pilléreken is az áttetszőségre törekvők.”

Az épület szerencsére nem sokat változott az elmúlt közel 90 évben (a Magyarországon sajnos szinte teljesen ismeretlen állagmegőrzésnek, és persze az értő felújításnak is hála). Aszimmetrikus kialakítása, a horizontális és vertikális játék, amely roppant plasztikussá teszi a külsőt (ez nem csak a mellette álló medencében való tükröződés miatt zseniális, hanem a különböző fény-árnyék hatások miatt is), igényes és szép anyaghasználata a modernista építészet igazi gyöngyszemévé teszik ezt az épületet. Ráadásul ebben az esetben Dudok nem csak a külsők terén alkotott kiemelkedőt, hanem a belsőkben is: az ő elképzelései szerint valósultak meg a különböző bútorok, lámpák, órák, szőnyegek, de még a polgármester kalapácsa is.

A városháza alagsorában működik egyébként a Dudok-múzeum is, amely további adalékokkal szolgál az épülettel, illetve tervezőjével kapcsolatban (roppant kreatív az az installáció, amely az építész elképzelt dolgozószobáját mutatja be, ahol az idő múlása és a történelem viharai közepette ismerhetjük meg röviden a munkásságát).

További Dudok-művek
Hilversumban a fentieken túl még egy, részben a várostervezői zsenijét is megvillantó művével volt módunk megismerkedni, mégpedig a Laapersveld parkkal és az ottani szivattyú-állomással (ebben az esetben egy alkotótársa is volt, mégpedig J. H. Meyer). Az 1920-ban átadott, igen hangulatos, dimbes-dombos, főleg fűzfákkal övezett park egy nagyobb, mesterséges tavat ölel körbe, ahol a helyiek vagy épp az érdeklődő turisták kipihenhetik a mindennapok vagy a városnézés fáradalmait. Az ötszög alapú területen, a vasútvonalhoz közelebb eső részen Dudok teraszokat alakított ki, amelyről a szanaszét dobált és tört üvegek láttán azonnal tudtuk, hogy a helyi fiatalok kedvelt helyszíne is.

A szivattyúállomás a tó észak-nyugati sarkán áll. A tavat az esővíz tárolására hozták létre, amelyből az esetleges felesleget a szivattyúállomás pumpálta át a csatornába. A kicsi, több hasábból álló, lapostetős, art deco-hangulatú téglaépület abszolút funkcionalista alkotás, zárt, masszív tömb, ahol a nyílászáróknak leginkább díszítő szerepük van (egy időben be is falaztak párat) és szerencsére az elmúlt években lezajlott felújítás során ezeket is szépen helyrehozták. (Akinek ideje engedi, a park meglátogatása után érdemes felkeresnie a közeli sportpályát is, amelynek eredeti tribünje szintén Dudok-terv.)

(Egy kis kitérőként érdemes megemlíteni, hogy Dudok igen komoly hatást gyakorolt a holland építésztársadalomra, hiszen számtalan, munkáihoz igencsak hasonlító mű született. Ebből az egyik, egy kis hilversumi üzlethelyiség, az ‘s-Gravelandsewegen álló Kioszk, amelyről szinte mindenki egyöntetűen azt gondolta, hogy Dudok tervezte. Valójában alkotója Barend Hendrik Bakker, aki fiatalon a városban tevékenykedett, s így jutott hozzá ehhez a megbízáshoz is.)

Persze ha már Amszterdamból közelítjük meg Hilversumot, akkor a holland fővárosban is megnézhetjük Dudok alkotásait, amelyek pályafutása kései korszakában születtek: a korábban irodaházként működő kollégium, a geuzenveldi és a Van Boshuizenstraat-i lakóházak, illetve utolsó megvalósult munkája, a szakemberek szerint már kevéssé sikerült Van Nijenrodeweg-i tömbház. Nekünk a hajózási társaság irodaházát volt szerencsénk közelebbről megtekinteni a központi pályaudvar közelében.

Az 1965-re elkészült Havengebouw eredetileg egy több részből álló komplexum első eleme volt, ám végül csak ez az egy toronyház készült el – Dudok nagy bánatára, aki a megnyitón elmondta, hogy az épület bizonyos funkciói csak a teljes terv megvalósulása esetén lennének érthetőek. A kontrasztos színhasználatú, masszív tömböt igazán a felső szintek teszik érdekessé, amelyek hátrébb ugranak és élénkvörös, narancssárgás acélszerkezet keretezi őket – miközben a felső emelet, vagyis az irányítóközpont falai kifelé dőlnek, hogy jól lehessen felügyelni a vízi és a légiközlekedést. A házat egyébként 2014-ben felújították.

Willem Marinus Dudok munkássága egyik igen fontos eleme a holland modernizmusnak és úgy általában a holland építészetnek. Bár részben egy kis közösségbe zárta be magát azzal, hogy egy város fejlődésének szentelte pályája nagy részét (s részben emiatt kevés grandiózus, nemzetközileg is kiemelt projektben vehetett részt), ugyanakkor Hilversumban olyasmit hajtott végre, ami csak keveseknek jutott osztályrészül: egy átgondolt, hangulatos, élhető települést („falut”) hozott létre, ahol az ember szívesen élne. Már ha nem vágyik a folyamatos nyüzsgésre, bár ahhoz meg ott van a közeli Amszterdam.

Vékony Zsolt

A cikk első része itt érhető el.

Aki nem tartotta magát nagy építésznek: Willem Marinus Dudok (II. rész)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s